Meghoztam a prológust, remélem mindenkinek tetszeni fog. Ez amolyan részlet a történetből. Elmesélem nektek, mi volt, ezelőtt. Kicsit boldog, kicsit vicces történetnek indul, de a végére, átmegy gyötrelmes rémálommá.
Vége. Befejeztem.
Sosem hittem, hogy egyszer a saját halálomat fogom várni. Várni a perceket, amikor az agyam felfogja az akaratom, hogy a pengét a húsomba akarom vájni. Nem csak egyszerű karcolást akartam. Olyan mély vágást terveztem, amitől örök álomba zuhanok.
Adam White, mi a francért léptél az életembe és tetted tönkre? Miért érted el, hogy beléd szeressek? Azzal, hogy megcsaltál, eldobtál, most jobban érzed magad? Ettől fasza csávó lettél? Hát rohadj meg!
- Gyűlöllek! - ordítottam, könnyek nélkül. Eddig sírtam, de már nem maradt egy csepp könnyem se.
Azért gyűlöltem, mert mindazok ellenére amit tett, még mindig piszkodul szerelmes voltam belé. Nem érdemel meg, mégis az övé vagyok, amíg csak élek. Ezért kell minél hamarabb véget vetnem az életemnek.
Ha a szívem megszűnik dobogni, már nem lesz az övé.
Felemeltem a kezemben tartott pengét. Úgy néztem, mintha valami élet adó dolog lenne. Pedig az életemet akartam elvenni, ennek segítségével. Lágyan a csuklómra helyeztem, aztán mélyen beszippantottam a levegőt. Lehetőleg ez volt az utolsó alkalom, hogy oxigénhez juttattam a tüdőmet.
Lehunytam a szemem. Majd végig húztam a pengét, erősen, keményen a csuklómon.
Fel sem fogtam, mit tettem, addig a percig, amíg meg nem éreztem a lüktető fájdalmat a csuklómban. A vér szaga elviselhetetlennek tűnt ebben a pillanatban. Képeket láttam az elmémben, rossz, zavaró képeket. Nem akartam látni őket. Nem akartam Adamot látni mielőtt meghalok.
Egy pillanat alatt átértékeltem mindent, az életemet, az öngyilkosságra való kényszer érzetemet, az Adammal való édes heteimet, a házasság rémisztő, mégis édes gondolatát.
Nem akartam meghalni, még akkor sem, ha Adam birtokolja a szívem. Vagyis, megakartam halni, de nem így. Azt kívántam, bár holnapra kiderülne, hogy rákos vagyok. Nem érdekelt volna. De az, hogy felvágom az erem, és rám találnak holtan, biztos meglesz a véleményük.
Nem adom meg Adamnak azt az átkozott örömöt, hogy miatta meghalok, ráadásul az Ő házában, az Ő konyhájában, miközben Ő néhány szobával arrébb van.
Kinyitottam a szemem, majd lenéztem a vágásra, amiből ömlött a vér. Elvettem róla a véres pengét, felálltam és kidobtam.
Adam ekkor lépett be a helyiségbe. Rá nézve, megint úgy éreztem, ha újra akarná velem kezdeni, én megbocsájtanék neki. Kávé barna szemei a karomra siklottak, majd, mikor újra rám nézett, az undor keveredett a fájdalommal és a szerelemmel.
Egy pillanat alatt átértékeltem mindent, az életemet, az öngyilkosságra való kényszer érzetemet, az Adammal való édes heteimet, a házasság rémisztő, mégis édes gondolatát.
Nem akartam meghalni, még akkor sem, ha Adam birtokolja a szívem. Vagyis, megakartam halni, de nem így. Azt kívántam, bár holnapra kiderülne, hogy rákos vagyok. Nem érdekelt volna. De az, hogy felvágom az erem, és rám találnak holtan, biztos meglesz a véleményük.
Nem adom meg Adamnak azt az átkozott örömöt, hogy miatta meghalok, ráadásul az Ő házában, az Ő konyhájában, miközben Ő néhány szobával arrébb van.
Kinyitottam a szemem, majd lenéztem a vágásra, amiből ömlött a vér. Elvettem róla a véres pengét, felálltam és kidobtam.
Adam ekkor lépett be a helyiségbe. Rá nézve, megint úgy éreztem, ha újra akarná velem kezdeni, én megbocsájtanék neki. Kávé barna szemei a karomra siklottak, majd, mikor újra rám nézett, az undor keveredett a fájdalommal és a szerelemmel.
- Mi a faszt művelsz magaddal? - kelt ki magából.
A bejegyzést írta, Blaire Light.
